A “Nő az arc mögött” elnevezésű projektünk az esélyegyenlőségről, a női önismeretről és annak művészi megjelenítéséről szól.
A célunk kettős: egyrészt egy olyan portréfotó-kiállítást mutassunk be, amelynek szereplői a régiónkban élő nők. Másrészt pedig, a nekik szervezett önismereti foglalkozások által egy olyan kört hozzunk létre, ahol egymás támogatásával és szakértő csoportvezetők segítségével, a közösségfejlesztés módszertana mentén képesek legyenek saját környezetükben új közösséget létrehozni,- ezzel gazdagítva térségünk alulról szerveződő, egymást támogató csoportjait.
Van-e különbség aközött, ahogy mi látjuk magunkat és aközött, ahogy mások látnak minket?
Erre a kérdésre keressük a választ egy fotókiállítás és az ehhez kapcsolódó 3 önismereti foglalkozás keretében. A fotókiállításon 15 köztünk élő nőről, akiket a leadott pályázatuk alapján választunk ki, állítunk ki 1-1 fotót a nagyközönség elé, akik a helyszínen leírhatják véleményüket, gondolataikat arról, amit a fotó ébresztett bennük, arról milyennek látják ők a fotón szereplő nőt.
Más, amit a tükörben látok és más, ahogy te látsz engem– az önismeretünk és a fejlődésünk e két kép között rejlik,- ezt tárjuk fel a program résztvevőinek.
A kiállítás helyszíne Kapolcson a Kuthy Kávézó, ahol a nyitó és záró eseményhez kapcsolódóan egy-egy önismereti foglalkozáson beszéljük át, melyek azok a dolgok, amik akadályoznak bennünket abban, hogy elismerjük, elfogadjuk magunkat, úgy ahogyan azt vágyjuk a környezetünktől. Ezek a foglalkozások nyitottak, 25 főig bárki részt vehet rajta.
A fotópályázaton résztvevő hölgyeknek még lesz egy zártkörű workshop is a program során. Részletek jelentkezés: ITT
A programban való részvétel ingyenes, azonban a szakmai tudás, tapasztalat átadásáért cserébe azt kérjük, hogy csak akkor jelentkezz, ha biztosan tudod vállalni a fotózáson és a három workshopon való részvételt. Nem csodaszert kínálunk, hanem egy lehetőséget, hogy más szemszögből nézz rá önmagadra. Közös munkáról van szó, amelynek révén hosszútávú együttműködések, szerteágazó ismeretségi körök alakulhatnak ki.
A programba való jelentkezés határideje 2023. július 25.
A program megvalósításához szakmai támogatást nyújt a New Door. A szervezők és kísérők az úton:

Antóny Kornélia
Kommunikációs szakember, Szervezetfejlesztő, Fejlesztési- és vállalatvezetési Tanácsadó, Life-, Art- és Business coach, Mester Tréner, Gazdaságpszichológiai Szakértő
A Unison Consulting alapítójaként 27 éve foglalkozom vállalkozások, cégek fejlesztésével, működést gátló jelenségek azonosításával, megváltoztatásával. Coachként, tanácsadóként a női vállalkozók mentorálása és olyan programok szakmai támogatása a szenvedélyem, melyek segítik a tehetséges vezetők fejlődését. A tudást workshopok, tréningek, előadások formájában osztom meg programjaimon, és büszke vagyok arra, hogy az Egyenlítő Alapítványban a vállalkozói csoport vezetői szerepét tölthetem be. A NewDoor Podcast „Ajtót nyitunk a változásra” ötletével elindult csatorna „MOST” adásaiban szervezeti témákat járok körül, a „Karantéma” pedig arra keres választ, hogy vendégeim számára mit hozott életútjukon egy-egy elakadás és változási folyamat. 2022-ben megszületett saját, „KÉRDEZŐ” nevet viselő önismereti kártyacsomagom, Írországban működő cégem pedig olyan önismeretet támogató applikációk fejlesztésével foglalkozik, melyek nemzetközi szinten szólítják meg hamarosan a felhasználókat.

Közösségfejlesztő, Mediátor, Intézménymenedzsment- és marketing szakember, Kommunikációs szakember, Nonprofit szakértő
Több, mint 15 év tapasztalattal állok a mai napig a közösségfejlesztés és a nonprofit szektor szolgálatában. Civil szervezetek vezetői, képviselői számára szervezetük fejlesztésével, projektgenerálásával és társadalmi ügyeik megvalósításával és mentorálásával foglalkozom, mindig szem előtt tartva az egyént és a közösséget egyaránt,- teszem ezt magánemberként és a Fejér Vármegyei Civil Közösségi és Szolgáltató Központ vezetőjeként. Szívügyem a családok és a nők helyzete, melyért a Székesfehérvári Család és KarrierPont vezetőjeként és saját szervezetemmel az Egyesület a Fehérvári Nőkért berkein belül is sokat dolgozunk kollegáimmal. A Fejér megyei női termelőket és vállalkozókat összefogó online és offline csoportommal folyamatos rendezvények keretében segítem elő a célcsoport érdekérvényesítését és a térségben való, értékalapú gazdasági jelenlétét. Kommunikációs és marketing szakemberként saját vállalkozásom berkein belül vállalkozások és nonprofit szervezetek marketingfeladatait végzem és társtulajdonosként az E&E Rendezvényszervező és Szolgáltató Kft- vel kulturális rendezvényeket szervezek.
Hiszek a női önmegvalósításban, hiszek a közösség erejében és hiszem, hogy a „Nő az arc mögött” programokhoz hasonló kezdeményezések hozzájárulhatnak a TE álmaidhoz és beteljesülésedhez is!

Több, mint 10 éves toborzás, kiválasztás és munkaügyi tapasztalattal indítottam el vállalkozásom 2019-ben. Alaptézisem, hogy a megfelelő embert a megfelelő helyre mondás nagyon is igaz, így kkv szektorban toborzás, kiválasztási projekteket vezetek. A megfelelő hely megtalálása az anyukáknak is nagyon fontos munkába visszatéréskor, így több ezer önéletrajz elolvasásával és több száz interjúval a hátam mögött elindítottam a Restart_Mom Projectet. Munkába visszatérők számára írok szakmai blogot, vezet csoportos foglalkozásokat és szervezek egyéni tanácsadásokat. A szabadúszó vállalkozói létben leginkább a csapat hiányzik számomra, ezért2019-ben 13 vállalkozónő társammal együtt megalapítottuk a BENT Egyesületet, amellyeln Balaton környéki vállalkozók, szabadúszók közösségét építjük.
Facebook: https://www.facebook.com/restartmomproject/
Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány VEB2023-EKF “Minipályázatok” támogatással megvalósuló program.